Megjegyzések

Megjegyzések: ● A bejegyzési dátumoknak a valósághoz nincs köze, azok csak az – ábécé szerinti – sorbarendezést szolgálják.

● Az oldal folyamatos fejlesztés, bővítés alatt áll, amikor van rá időm, új személyekkel vagy a meglévők kifejtésével gyarapítom.
Ezt az oldalt manapság már nem szoktam írni-fejleszteni, de a korábbi írásaimat azért fent hagyom rajta.

● A blog tartalmazni fogja néhány történelmi "főszereplő" életrajzát is (mint pl.: Bocskai, vagy még híresebbek), azonban tekintettel arra, hogy róluk úgyis számtalan kötetnyi irodalom található nyomtatott formában és neten is, valamint nekem is jóval több idő ezeket összevetni és leírni; ezért elsősorban nem ilyen személyekről fog szólni ez az oldal. Megpróbálom inkább kevésbé ismert, ám mégis nagyszerű személyek életrajzát felvázolni, akikről nehezebb is az olvasóknak máshol összefoglalva információt találni és nekem sem szükséges túl sok részletet leírnom róluk.

Akiknek az életrajza már késznek tekinthető, azok neve a jobboldali tartalomjegyzékben található.

A nevek mellett tájékoztatásképp, zárójelben, megtalálható, hogy az adott személy életrajzánál kb. hány oldalas olvasmányra számíthat az olvasó.


2009. november 27., péntek

I.(Corvin) Mátyás


Hunyadi Mátyás
(1443–1490)


magyar király (1458–1490)

A törökverő Hunyadi János fia nem maradt el apjától, életük együtt fémjelzi a magyar történelem talán legfényesebb aranykorát.
Mátyás a Magyar Királyság egyik legnagyobb uralkodója volt, akinek idején Magyarország Európa egyik vezető nagyhatalmának számított. Hazájának hatalmat és dicsőséget szerzett, ezen kívül megkísérelt egy olyan erős közép-európai birodalmat létrehozni, mely a győzelem nagyobb esélyével vehette volna fel a harcot a fenyegető Oszmán Birodalommal szemben.
Országépítő és katonai munkája mellett, a művészeteknek és tudományoknak kiemelkedő jelentőséget tulajdonító király a reneszánsz Európa egyik első kulturális fellegvárává is tette Magyarországot.
Hunyadi Mátyás egy olyan nagyszerű király volt, akinek életművét egyetlen utána következő Jagelló vagy Habsburg uralkodónk sem tudta felülmúlni vagy akár megismételni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése