Gábor Áron

Gábor Áron
1814–1849

katonatiszt, ágyúöntő
Az 1848-49-es szabadságharc hőse és a magyar történelem leghíresebb ágyúöntője.

A székely ezermester
Történelmünk legendás székely ágyúöntő-mestere, Gábor Áron, 1814.november 27-én született a háromszéki Bereck faluban. Szülei Gábor István és Hosszú Judit voltak.
Iskoláit Bereckben és Csíksomlyón végezte, majd bevonult katonának. Katonai szolgálatát Kézdivásárhelyen kezdte, ám nemsokára Gyulafehérvárra került, ahol tüzérségi kiképzést kapott, tehát itt szerezte első ágyúkezelői ismereteit és itt nevezték ki tüzértizedesnek. 25 éves kora után Pesten és Bécsben gyarapította tovább katonai-műszaki ismereteit, dolgozott ágyúgyárban is; alaposan megtanulva az ágyúk szerkezetének és kezelésének minden csínját-bínját.
Időközben, igazi székely ezermester módjára, az asztalosmesterséget is kitanulta; gyönyörű bútorokat készített, sőt, még egy szárazmalmot is. Katonai szolgálata után, a maga és családja megélhetéséhez szükséges élelmet – már ami otthon megtermelhető – saját maga termelte, ültette, gondozta, kapálgatta, aratta...
Felesége Velcsuj Jusztina – valószínűleg moldvai magyar – volt, aki a legenda szerint igazi harcostársa volt férjének: segített az ágyúöntésben, elkísérte a harcokba, mitöbb, férje hősi halálánál is jelen volt. (Később újraházasodott és egy másik bereckihez, Istók Andráshoz ment feleségül.)

A szabadságharcban
1848-ban kitört a szabadságharc, Erdélyt elözönlötték a császári csapatok és a gyilkolászó román hordák.
Gábor Áron már októberben, a Székely Nemzeti Gyűlésen felvetette az ágyúöntés lehetőségét, azonban ekkor még senkisem vette őt komolyan. (November elején Berde Mózes kormánybiztosnál is jelentkezett, hogy engedélyt kérjen nála ágyúöntésre. Berde bár kételkedett az ötlet kivitelezhetőségében, Gábor Áron alaposan kidolgozott tervekkel állt elő, ezért már csak további előkészítő munkálatokra és az emberek támogatására volt szükség.)
Az ötlet akkor került újból elő, amikor Puchner Antal császári tábornok feltétel nélküli megadásra szólította fel Háromszék városait, és a helyi Honvédelmi Bizottmány népgyűlést hívott össze Sepsiszentgyörgyre. November 16-án, a fegyver-, lőszer- és főleg ágyúk hiánya miatt már-már a megadás mellett döntöttek, mikor az addig háttérben megbúvó Gábor Áron szólásra emelkedett: "Hallom, hogy a fötiszt urak azt mondják, meg kell hajolnunk az ellenség elött, mivel nincs munició, nincs ágyú. Lesz ágyú, amennyi kell. Semmi mást nem kérek, mint felhatalmazást arra, hogy a fülei hámorhoz utazhassak, ott dolgozhassak és dolgoztathassak, s ha mához két hétre Sepsiszentgyörgy piacán hat ágyú nem lesz felállitva, és azokkal a próbalövésnél célt nem találok, akkor én magam állok tiz lépésnyire az ágyú elébe céltáblának." (A próbalövésre vonatkozó kijelentése egyesek szerint már 28-án hangzott el, mikor az ágyúk készen voltak. Ez valójában lényegtelen, mivel Gábor Áron már ekkor biztos volt benne, hogy ágyúi jól fognak működni. A próbalövés, természetesen, valóban célba talált.) Szavai új – ha csak hajszálnyit is – reményt öntöttek az elkeseredett emberekbe, akik ezúttal kitörő lelkesedéssel fogadták szavait. A háromszékiek elhatározták, hogy fegyverrel védik meg szabadságuk és ennek megszervezése érdekében mindent elkövettek a következő hetekben. Gábor Áron ingóságai jórészét pénzzé tette, a háromszékiek pedig sorra hordták hozzá harangjaikat; mindenből ágyút öntöttek. Az első ágyúkat Bodvajon készítette. Jókai Mór szerint Gábor Áron első ágyúját "Jancsi"-nak nevezték.
Tegyük hozzá, hogy ha Gábor Áron szűkebb értelemben vett hazája, Háromszék, nem robbant ki felkelést Puchner ellen, akkor a császári tábornok alighanem kijutott volna az Alföldre is seregével; így Gábor Áron szerepe a magyar sikerekben, még nagyobb volt, mint elsőre gondolnánk.
1848.november 30-án jött el az első alkalom, mikor Gábor Áron ágyúi éles helyzetben is bevetésre kerültek. A Heydte császári tiszt vezetése alatt Háromszékre benyomuló osztrák sereg igyekezett a székelyek ellenállását letörni, azonban a Hidvég melletti ütközetben váratlanul megszólaló új ágyúk eldöntötték a küzdelem kimenetelét. A székelyek győzelmet arattak! Óriási lelki fordulat volt ez a székely ellenállók számára. Gábor Áron ágyúi kiválóan helytálltak a császári csapatok számban főlényben lévő ágyúival szemben is. Puchner azt hitte és – mivel mást ő sem tudott elképzelni – naplójában is megerősítette a hozzá beérkező jelentések alapján kialakult tévhitét, miszerint a székelyek valami módon francia tüzérségre tettek szert.
Gábor Áron november végétől a háromszéki hadiüzemek szervezője és vezetője volt; miután pedig a bodvaji kohót feldúlták az osztrákok, Kézdivásárhelyen folytatta az ágyúöntést, hűséges bajtársa, Thuróczi Mózes rézműves műhelyében. A tüzéreket is ő képezte ki, először főleg a kézdivásárhelyi diákok közül. Rendíthetetlenül készítette az ágyúkat, képezte a fiatalokat – ágyöntésre és az ágyúk használatára egyaránt tanította őket – és sokszor a harcokban is részt vett; lován ütegtől ütegig nyargalva irányította a tüzéreket. Bem után (akinek seregében szolgált is) talán neki volt a legnagyobb szerepe Erdély felszabadításában és az ottani ellenállás megerősítésében.
Bem Józseffel – aki a tüzérségi harc nagymestere volt – alighanem kiválóan együtt tudtak működni, hiszen részben mindkettőjüknek ugyanaz volt a szakterülete: az ágyúk kezelése. Legfeljebb az "ágyúkezelés nagyságrendjében" volt eltérés, hisz' harc közben az ágyúöntő Gábor Áron egyszerre csak egy ágyút tudott kezelni (vagy néhányat irányítani, valamint Bem parancsait hatékonyan végrehajtatni), míg Bem akár a sereg összes ágyújának irányításával valósíthatta meg bravúros taktikai húzásait. Az ágyúk kezeléséhez nagyjából ugyanolyan jól érthettek; csupán annyi a különbség, hogy míg Bem apónak tábornokként a katonai irányítás és manőverezés volt a területe, addig Gábor Áron inkább az ágyúk elkészítésével, valamint annak felügyeletével, ellenőrzésével foglalkozott.
Decemberben honvéd főhadnaggyá nevezték ki, 1849 folyamán pedig századossá, majd tüzér őrnaggyá léptették elő. Áprilisban, álruhában látogatott Moldvába, hogy személyesen szerezzen értesüléseket az ottani orosz hadmozdulatokról. Ezután, mikor végre akadt egy kis ideje – hiszen eddigre Gábor Áron már nélkülözhetetlen volt a Székelyföldön; mivel ő látta el az ágyú- és hadianyaggyártás megszervezését, valamint a tüzérek kiképzését –, Csány László erdélyi kormánybiztos sürgetésére, Kolozsvárra utazott, hogy ott is a kézdivásárhelyihez hasonló üzemek felállítását irányítsa. Bár számos érv szólt a kolozsvári gyáralapítás mellett és képzett munkaerőben sem volt hiány; a terv végül a gyártás várható gazdaságtalansága miatt nem valósult meg. A következő hetekben Gábor Áron végiglátogatta Nagyvárad és számos kisebb település ipartelepeit, ahol fegyvereket és a gyártás menetét tanulmányozta, illetve ellenőrizte. Útja során eljutott Debrecenbe is, ahol a kormányzó-elnök személyesen fogadta. "Ugyan katona vagyok, de megvallom, csaknem reszkettem midőn Kossuth Lajos kormányzóelnök úrhoz indultam…node mint féltem, oly telt, dagadt kebellel jöttem ki cabinettjéből." Májusban Kossuth Lajos az összes székelyföldi hadigyár igazgatójává tette Gábor Áront, és hatvanezer forintos segélyt utaltatott ki a kézdivásárhelyi gyárnak. Május 31-én ért vissza a Székelyföldre. 1849 nyarán a székelyföldi hadosztály tüzérparancsnokaként folytatta a küzdelmet.
Láthattuk, hogy Gábor Áron teljes erejével, minden tudásával, képességével igyekezett segíteni a magyar szabadságharc ügyét. Bár a számadatok eltérőek, azt tudni lehet, hogy összesen körülbelül 63-93 ágyút öntött, aminek jó részét aztán Bem és serege hasznosította.
Gábor Áron vesztét is az ágyú okozta. 1849.július 2-án, az oroszokkal vívott kökös-uzoni ütközetben az ellenség egy ágyúgolyója iszonyatos erővel csapódott a tüzérőrnagy bal oldalának, aki holtan esett le lováról...
Ki tudja? Ő talán pont ilyen halálra vágyott...Gábor Áron, a hős ágyúöntő emlékét akkor is, és ma is tisztelettel őrizzük; földi maradványainak végső nyughelye a végzetes csatatérhez közeli Eresztevényben található, ahol 1892-ben emlékművet is avattak neki, mely példát sok más település is követett, szobrok és emlékművek készítésével.