Apáczai Csere János

Apáczai Csere János
1625–1659

református tanár-tudós, teológiai, filozófiai és pedagógiai író
A magyar művelődés, nevelésügy és magyar nyelvű tudományosság úttörője; az első magyar nyelvű tudományos gyűjtemény írója.

Ifjúkora, erdélyi tanulmányai
1625. június 10-én született, a Barcaság és a Székelyföld határán elhelyezkedő Apácán. Szegény székely családból származott, azonban apja annyit mégis megengedhetett maguknak, hogy gyermekeit taníttassa.
János – református – iskoláit szülőfalujában, majd Kolozsváron végezte. A kolozsvári iskola tanítási módszerei némileg korlátozták tudásszomjának kielégítésében, ellenben olyan hasznos tulajdonságokat neveltek belé, amiknek későbbi élete során is nagy hasznát vette, így például a szorgalmat és türelmet. Emellett, egyik kolozsvári tanára, Porcsalmi András, és annak gondolkodásmódja is nagy hatással volt az ifjú Apáczaira.
Tanulmányait 18 éves korától a gyulafehérvári akadémián folytatta. A fejedelmi székhely és kulturális központ, valamint az ott tanító világhírű tudós-tanárok szintén nagyban befolyásolták Apáczai későbbi világnézetét, érdeklődését. Elsősorban Bisterfeld nevű tanára személyében talált olyan tanítómesterre, aki mégjobban megerősítette szorgalmában, a tudományok iránti szeretetében és méginkább a természettudományokat is magába foglaló enciklopedikus tudás megszerzésére ösztönözte.

Élete Hollandiában
1648-tól, gyulafehérvári tanulmányai végeztével a tehetséges ifjú – bár meghívták egy marosvásárhelyi iskola rektori posztjára is – a református egyház ösztöndíjasaként, Geleji Katona István püspök támogatásával, hollandiai egyetemeken folytatta tanulmányait.
Hollandiában Apáczait egy számára teljesen új, szabad gondolkodású kultúra, kálvinista világnézet, polgári jólét fogadta. Akár a többi nyugati egyetemeken tanuló magyar diák, ő is először – a más országokból jött társaiknál jóval magasabb szintű – latin nyelvtudásával tűnt ki. A hollandiai egyetemeken ráadásul a tudományok korábban megszokottnál jóval szélesebb választéka várta Apáczait. Franeker, Leiden, Utrecht és Harderwijk egyetemein tanult, közben utazásokat is tett, látókörének bővítése céljából. Korábban is jelentkező puritánus nézetei Hollandiában erősödtek meg és váltak gondolkodásának alapjává, valamint itt ismerkedett meg Descartes filozófiájával is és így lett Apáczai a karterianizmus magyar képviselője. Végre olyan tudományokkal is megismerkedhetett, amiknek tanulására korábban nem volt lehetősége és számos idegen nyelvet is elsajátíthatott (a nyelvtanulás és nyelvészet fontosságára többször is felhívta a figyelmet).
1651-ben az újonnan (3 évvel korábban) alapított harderwijki egyetemen szerezte teológiai doktori címét, – értekezését az első ember bűnbeeséséről írta – ami által ő lett a fiatal egyetem első doktora.
Ugyanebben az évben vett feleségül egy jómódú utrechti polgárlányt, Aletta van der Maet-ot. Apósa házában kezdett el munkálkodni legjelentősebb művén, az első magyar nyelvű enciklopédián. Utrechtben tanári állást is kínáltak neki, ő azonban a szülőföldjéről érkezett kérésre, feleségével és időközben született gyermekükkel együtt, 5 év távollét után, 1653-ban hazatért Erdélybe.

Újra Erdélyben
Az ekkor már széleskörű tudással rendelkező (és a radikális puritanizmust képviselő) Apáczait rövidesen kinevezték egykori iskolája, a gyulafehérvári kollégium tanárának. 1653 novemberében tartotta székfoglaló beszédét "De studio sapientiae" (A bölcsesség tanulásáról) címmel. A poétikai (költészeti) tanszék vezetését vette át, de tanított görögöt, hébert, logikát, retorikát és latin klasszikusokat is. Később a gyulafehérvári kollégium korszerűsítésének részletes tervezetét is előterjesztette.
1654-ben jelent meg a gyermek I.Rákóczi Ferencnek ajánlott magyar nyelvű könyvecskéje, a "Magyar Logikátska" és a hozzá csatolt függelék; melyek közül az előbbi tankönyv, utóbbi pedig tanulásra ösztönző dialógus volt.
1655-ben pedig kinyomtatva megjelent fő műve, a "Magyar Encyclopaedia", melynek nagyobbik részét még hollandiai tartózkodása alatt írta meg, zárófejezeteit pedig már Erdélyben. A mű magyar nyelven foglalta össze korának tudományos eredményeit. Szövege többnyire nem eredeti alkotás, hanem Descartes, Ramus és számos más – az általa az adott témakör legjobb szerzőinek ítélt – híres gondolkodó műveiből vett részletek szó szerinti vagy rövidített fordítása. Ami viszont a hatalmas fordítói munkán kívül Apáczai érdeme még, az az Enciklopédia felépítésének rendszere, mely Apáczai eredeti alkotása és kiemelkedő újítása. Elismerésre méltó a műben azis, hogy Apáczai számos magyar szakkifejezést használt az általa tárgyalt tudományterületeken, ezzel némileg megújítva, frissítve az elmaradott magyar szaknyelvet megteremtve ezzel az anyanyelvű tudományosságot. Az enciklopédiában a világ racionális magyarázatára törekedett, lehetőleg egyszerűen, szép rendszerbe foglalva. A műben a természettudományos eredmények bemutatása; a csillagászat, matematika-mértan, fizika, orvoslás, botanika, stb. kerültek előtérbe, de a logika, a teológia, a történelem, az etika, a neveléstudomány, a politika-elmélet, tudománytörténet, a filozófia és más tudományok is bőven helyet kaptak benne. Mindezek magyarázatokat összekapcsolta tudományos, pedagógiai, sőt, bizonyos társadalmi reformok gondolatával is.
Eszméi, haladó gondolkodása és iskolai reformtörekvései miatt azonban szembekerült az uralkodó körök számos merev gondolkodású alakjával, főként az időközben elhunyt egykori tanára, Bisterfeld pozícióját elfoglaló Basirius Izsákkal (Isaac Basirius [vagy Basire]). Basirius egykor – az eddigre már lefejezett – I.Károly angol király udvari papja volt, majd a polgárháború idején menekülnie kellett Angliából és pár éves "bolyongás" után Erdélyben, II.Rákóczi György fejedelmi udvarában kötött ki. 1656-ban Basirius nyilvános vitát provokált ki Apáczaival, aki mivel továbbra is kiállt eszméi és hazája szellemi haladásának szorgalmazása mellett, ezért elvesztette állását és távozni kényszerült Gyulafehérvárról.
Több tudós társának és Lorántffy Zsuzsannának (a fejedelem anyja) a közbenjárásának köszönhetően azonban nemsokára újból tanári állást kapott, sőt, a kolozsvári református kollégium vezetését vehette át. A számos neves iskolával rendelkező város, ahol korábban Apáczai is tanult, nagy szeretettel fogadta őt és itt Apáczai végre nyugodtan taníthatta az addigi élete során megismert tudományos eredményeket. Székfoglaló beszédét "Az iskolák felettébb szükséges voltáról" tartotta és kifejtette nézeteit, melyek a hazai oktatás javítását célozták meg. Apáczai itt teológiát, görögöt, hébert és természetbölcseletet tanított.
Apáczai munkáját, az ifjúságot nevelő-oktató és iskolaszervezői tevékenységét és e területeken elért eredményeit széles körben elismerték, dícsérték. Hatalmas tudása, pedagógiai szemlélete, oktatásfejlesztő reform-gondolkodása, az emberi kapcsolatokat és hasznos ismereteket középpontba állító szemlélete; sok magas rangú személy, tudós, tanár és a diákok körében népszerűvé tette személyét és nézeteit.
1658-ban egy új erdélyi akadémia felállításának részletesen kidolgozott tervezetét nyújtotta be Barcsay Ákos fejedelemnek. A tervezet többek közt tartalmazta a szellemi élet fejlesztése által az ország jövendőbeli felemelkedéséhez vezető okokat és indokokat, a terv pénzügyi és létszámbeli adatait, az ott végzett diákok nemesítésének lehetőségét, valamint az egyetemhez kapcsolódó nyomda, botanikus kert és könyvtár létesítésének fontosságát is. Még ugyanebben az évben elkészült természetfilozófia-tankönyve (Philosophia naturalis) is.
Lelkes tervezgetései azonban sajnos elméleti szinten maradtak. Az 1650-es évek végének kaotikus állapotai, fejedelem-váltásai nem tették lehetővé tervének gyakorlati megvalósítását. Apáczai fáradhatatlanul nagyszabású, hazaszerető és jószándékú munkásságának – és egyúttal életének – vége, időben egybeesett II.Rákóczi György elhibázott politikájának hatásával, azaz az Erdélyi Fejedelemség hanyatlásával. 1659. december 31-én, 34 évesen, tüdőbaj végzett vele. Hamvait a házsongárdi temetőben helyezték örök nyugalomra, ahová nemsokára felesége és gyermekük is követte őt.

Utóélete
Úgy hiszem, Apáczai Csere János életének fenti áttekintéséből világosan kitűnik, hogy e tragikus sorsú hős miért kapott helyet a "történelmi hősök" között. Nem volt katona-hős, élete mégis maga volt az önzetlen önfeláldozás. Gazdagon és megbecsülésben élhetett volna Hollandiában, ő azonban a hazatérést választotta, hogy magyar nyelven taníthasson és minden erejével a magyar kultúra, szellemi élet és tudományosság felemelkedéséért küzdhessen. Értekezéseiben egy olyan korszerű erdélyi iskolaszervezet körvonalait vázolta fel, melyet egy, a nyugat-európai akadémiákkal versenyképes erdélyi egyetem alapításának terve tetőzött be. Gondolkodása egyszerre volt európai (elsősorban az általa korának legnagyobb gondolkodójának ítélt Descartes nyomán) és magyar; őszintén szeretett nemzete fejlődése érdekében kívánt bevált európai példákat meghonosítani. Hazája kultúrájának, társadalmának szóló kritikái mindig építő jellegűek voltak, mindig kifejtette a szerinte megvalósítható és megvalósítandó megoldásokat is. A pedagógia egyik magyar megújítójaként, Comeniushoz hasonlóan, ő is a szeretetet és a tudás, valamint a logikus gondolkodás továbbadásának fontosságát helyezte a tanár-diák kapcsolatok középpontjába; emellett az önképzést, az egyéni tapasztalatok útján történő tanulást is támogatta. Tanárként mindig a hatékony és gyakorlatias oktatásra törekedett.
Hogy rövid életének számos nagyszerű terve nem valósulhatott meg, az nem rajta múlott. Apáczait idézve: "Azok közül, akik tanulmányaikban elő tudják segíteni a magyar ifjúságot, én a legkisebb, de azok közül, akik elő akarják segíteni, a legnagyobb vagyok."