Damjanich János

Damjanich János
1804–1849

katonai vezető
Honvéd tábornok és bátor katona a szabadságharc alatt; az aradi tizenhármak egyike.

Epameinóndasz

Epameinóndasz
i.e.405–i.e.362

i.e.405 körül született

Gábor Áron

Gábor Áron
1814–1849

katonatiszt, ágyúöntő
Az 1848-49-es szabadságharc hőse és a magyar történelem leghíresebb ágyúöntője.

A székely ezermester
Történelmünk legendás székely ágyúöntő-mestere, Gábor Áron, 1814.november 27-én született a háromszéki Bereck faluban. Szülei Gábor István és Hosszú Judit voltak.
Iskoláit Bereckben és Csíksomlyón végezte, majd bevonult katonának. Katonai szolgálatát Kézdivásárhelyen kezdte, ám nemsokára Gyulafehérvárra került, ahol tüzérségi kiképzést kapott, tehát itt szerezte első ágyúkezelői ismereteit és itt nevezték ki tüzértizedesnek. 25 éves kora után Pesten és Bécsben gyarapította tovább katonai-műszaki ismereteit, dolgozott ágyúgyárban is; alaposan megtanulva az ágyúk szerkezetének és kezelésének minden csínját-bínját.
Időközben, igazi székely ezermester módjára, az asztalosmesterséget is kitanulta; gyönyörű bútorokat készített, sőt, még egy szárazmalmot is. Katonai szolgálata után, a maga és családja megélhetéséhez szükséges élelmet – már ami otthon megtermelhető – saját maga termelte, ültette, gondozta, kapálgatta, aratta...
Felesége Velcsuj Jusztina – valószínűleg moldvai magyar – volt, aki a legenda szerint igazi harcostársa volt férjének: segített az ágyúöntésben, elkísérte a harcokba, mitöbb, férje hősi halálánál is jelen volt. (Később újraházasodott és egy másik bereckihez, Istók Andráshoz ment feleségül.)

A szabadságharcban
1848-ban kitört a szabadságharc, Erdélyt elözönlötték a császári csapatok és a gyilkolászó román hordák.
Gábor Áron már októberben, a Székely Nemzeti Gyűlésen felvetette az ágyúöntés lehetőségét, azonban ekkor még senkisem vette őt komolyan. (November elején Berde Mózes kormánybiztosnál is jelentkezett, hogy engedélyt kérjen nála ágyúöntésre. Berde bár kételkedett az ötlet kivitelezhetőségében, Gábor Áron alaposan kidolgozott tervekkel állt elő, ezért már csak további előkészítő munkálatokra és az emberek támogatására volt szükség.)
Az ötlet akkor került újból elő, amikor Puchner Antal császári tábornok feltétel nélküli megadásra szólította fel Háromszék városait, és a helyi Honvédelmi Bizottmány népgyűlést hívott össze Sepsiszentgyörgyre. November 16-án, a fegyver-, lőszer- és főleg ágyúk hiánya miatt már-már a megadás mellett döntöttek, mikor az addig háttérben megbúvó Gábor Áron szólásra emelkedett: "Hallom, hogy a fötiszt urak azt mondják, meg kell hajolnunk az ellenség elött, mivel nincs munició, nincs ágyú. Lesz ágyú, amennyi kell. Semmi mást nem kérek, mint felhatalmazást arra, hogy a fülei hámorhoz utazhassak, ott dolgozhassak és dolgoztathassak, s ha mához két hétre Sepsiszentgyörgy piacán hat ágyú nem lesz felállitva, és azokkal a próbalövésnél célt nem találok, akkor én magam állok tiz lépésnyire az ágyú elébe céltáblának." (A próbalövésre vonatkozó kijelentése egyesek szerint már 28-án hangzott el, mikor az ágyúk készen voltak. Ez valójában lényegtelen, mivel Gábor Áron már ekkor biztos volt benne, hogy ágyúi jól fognak működni. A próbalövés, természetesen, valóban célba talált.) Szavai új – ha csak hajszálnyit is – reményt öntöttek az elkeseredett emberekbe, akik ezúttal kitörő lelkesedéssel fogadták szavait. A háromszékiek elhatározták, hogy fegyverrel védik meg szabadságuk és ennek megszervezése érdekében mindent elkövettek a következő hetekben. Gábor Áron ingóságai jórészét pénzzé tette, a háromszékiek pedig sorra hordták hozzá harangjaikat; mindenből ágyút öntöttek. Az első ágyúkat Bodvajon készítette. Jókai Mór szerint Gábor Áron első ágyúját "Jancsi"-nak nevezték.
Tegyük hozzá, hogy ha Gábor Áron szűkebb értelemben vett hazája, Háromszék, nem robbant ki felkelést Puchner ellen, akkor a császári tábornok alighanem kijutott volna az Alföldre is seregével; így Gábor Áron szerepe a magyar sikerekben, még nagyobb volt, mint elsőre gondolnánk.
1848.november 30-án jött el az első alkalom, mikor Gábor Áron ágyúi éles helyzetben is bevetésre kerültek. A Heydte császári tiszt vezetése alatt Háromszékre benyomuló osztrák sereg igyekezett a székelyek ellenállását letörni, azonban a Hidvég melletti ütközetben váratlanul megszólaló új ágyúk eldöntötték a küzdelem kimenetelét. A székelyek győzelmet arattak! Óriási lelki fordulat volt ez a székely ellenállók számára. Gábor Áron ágyúi kiválóan helytálltak a császári csapatok számban főlényben lévő ágyúival szemben is. Puchner azt hitte és – mivel mást ő sem tudott elképzelni – naplójában is megerősítette a hozzá beérkező jelentések alapján kialakult tévhitét, miszerint a székelyek valami módon francia tüzérségre tettek szert.
Gábor Áron november végétől a háromszéki hadiüzemek szervezője és vezetője volt; miután pedig a bodvaji kohót feldúlták az osztrákok, Kézdivásárhelyen folytatta az ágyúöntést, hűséges bajtársa, Thuróczi Mózes rézműves műhelyében. A tüzéreket is ő képezte ki, először főleg a kézdivásárhelyi diákok közül. Rendíthetetlenül készítette az ágyúkat, képezte a fiatalokat – ágyöntésre és az ágyúk használatára egyaránt tanította őket – és sokszor a harcokban is részt vett; lován ütegtől ütegig nyargalva irányította a tüzéreket. Bem után (akinek seregében szolgált is) talán neki volt a legnagyobb szerepe Erdély felszabadításában és az ottani ellenállás megerősítésében.
Bem Józseffel – aki a tüzérségi harc nagymestere volt – alighanem kiválóan együtt tudtak működni, hiszen részben mindkettőjüknek ugyanaz volt a szakterülete: az ágyúk kezelése. Legfeljebb az "ágyúkezelés nagyságrendjében" volt eltérés, hisz' harc közben az ágyúöntő Gábor Áron egyszerre csak egy ágyút tudott kezelni (vagy néhányat irányítani, valamint Bem parancsait hatékonyan végrehajtatni), míg Bem akár a sereg összes ágyújának irányításával valósíthatta meg bravúros taktikai húzásait. Az ágyúk kezeléséhez nagyjából ugyanolyan jól érthettek; csupán annyi a különbség, hogy míg Bem apónak tábornokként a katonai irányítás és manőverezés volt a területe, addig Gábor Áron inkább az ágyúk elkészítésével, valamint annak felügyeletével, ellenőrzésével foglalkozott.
Decemberben honvéd főhadnaggyá nevezték ki, 1849 folyamán pedig századossá, majd tüzér őrnaggyá léptették elő. Áprilisban, álruhában látogatott Moldvába, hogy személyesen szerezzen értesüléseket az ottani orosz hadmozdulatokról. Ezután, mikor végre akadt egy kis ideje – hiszen eddigre Gábor Áron már nélkülözhetetlen volt a Székelyföldön; mivel ő látta el az ágyú- és hadianyaggyártás megszervezését, valamint a tüzérek kiképzését –, Csány László erdélyi kormánybiztos sürgetésére, Kolozsvárra utazott, hogy ott is a kézdivásárhelyihez hasonló üzemek felállítását irányítsa. Bár számos érv szólt a kolozsvári gyáralapítás mellett és képzett munkaerőben sem volt hiány; a terv végül a gyártás várható gazdaságtalansága miatt nem valósult meg. A következő hetekben Gábor Áron végiglátogatta Nagyvárad és számos kisebb település ipartelepeit, ahol fegyvereket és a gyártás menetét tanulmányozta, illetve ellenőrizte. Útja során eljutott Debrecenbe is, ahol a kormányzó-elnök személyesen fogadta. "Ugyan katona vagyok, de megvallom, csaknem reszkettem midőn Kossuth Lajos kormányzóelnök úrhoz indultam…node mint féltem, oly telt, dagadt kebellel jöttem ki cabinettjéből." Májusban Kossuth Lajos az összes székelyföldi hadigyár igazgatójává tette Gábor Áront, és hatvanezer forintos segélyt utaltatott ki a kézdivásárhelyi gyárnak. Május 31-én ért vissza a Székelyföldre. 1849 nyarán a székelyföldi hadosztály tüzérparancsnokaként folytatta a küzdelmet.
Láthattuk, hogy Gábor Áron teljes erejével, minden tudásával, képességével igyekezett segíteni a magyar szabadságharc ügyét. Bár a számadatok eltérőek, azt tudni lehet, hogy összesen körülbelül 63-93 ágyút öntött, aminek jó részét aztán Bem és serege hasznosította.
Gábor Áron vesztét is az ágyú okozta. 1849.július 2-án, az oroszokkal vívott kökös-uzoni ütközetben az ellenség egy ágyúgolyója iszonyatos erővel csapódott a tüzérőrnagy bal oldalának, aki holtan esett le lováról...
Ki tudja? Ő talán pont ilyen halálra vágyott...Gábor Áron, a hős ágyúöntő emlékét akkor is, és ma is tisztelettel őrizzük; földi maradványainak végső nyughelye a végzetes csatatérhez közeli Eresztevényben található, ahol 1892-ben emlékművet is avattak neki, mely példát sok más település is követett, szobrok és emlékművek készítésével.

Giuseppe Garibaldi

Giuseppe Garibaldi
1807–1882

Ulysses S. Grant

Ulysses Simpson Grant
1822–1885

katonai vezető, az USA elnöke (1869–1877)

II.Gusztáv Adolf

II.Gusztáv Adolf
1594–1632

svéd király (1611–1632)
A svéd nagyhatalom megalapozója, a harmincéves háború egyik legkiválóbb hadvezére és hőse.

Hannibál

Hannibál
i.e.247–i.e.183

hadvezér
Karthágói hadvezér, aki életét a rómaiak elleni bosszújának szentelte.

Fiatalkora
Hannibál i.e.247-ben született Karthágóban; pont abban az évben, mikor apját, Hamilkar Barkast, flottaparancsnokká nevezték ki az "első pun háború"-ban (az elnevezés a szokásos, római, szemszögből értendő). Szülei közül csak apja neve ismert, aki katonai sikerei révén Karthágó talán legbefolyásosabb családjává tette a Barkidák nemzetségét. Hannibálnak három nővére és két öccse volt. A büszke apa együtt játszó kisfiai láttán állítólag egyszer meg is jegyezte: "Oroszlánkölykök ezek, akiket Róma vesztére nevelek!"
Hiába tett meg apja, Hamilkar, mindent a győzelem érdekében, hiába ért el sikereket a rómaiak ellen; az első pun háborúban a karthágóiak vereséget szenvedtek. A hosszú harcok után kitört az "engesztelhetetlen háborúnak" is nevezett karthágói zsoldoslázadás. A lázadók ellen küldött Hannót sorozatos katonai baklövései miatt azonban nemsokára leváltották, és politikai vetélytársára, Hamilkar Barkasra ruházták a főparancsokságot; aki rövidesen le is verte az egyre fenyegetőbbé váló felkelést.

Hunyadi János

Hunyadi János
1407–1456

hadvezér, Magyarország kormányzója (1446–1452)

Valamikor 1405 és 1409 között született...

Kazinczy Ferenc

Kazinczy Ferenc
1759–1831

író, kültő, műfordító, nyelvújító, magyar jakobinus
Legfontosabb és legmaradandóbb műve a magyar nyelvújítás vezetése és a XIX.század elejének irodalmi életének megszervezése.

Klapka György

Klapka György
1820–1892

katonai vezető

Klapka egy részint cseh és német katonacsaládból származott, 1820. áprilisában született Temesváron. Felmenői közt több hadmérnök, tiszt és tábornok is volt; a család Klapka nagyapja révén települt át Magyarországra, II.József uralkodása idején. Apja, Klapka József, Temesvár polgármestere volt

Klebelsberg Kunó

gróf Klebelsberg Kunó
1875–1932

politikus, jogász
belügyminiszter (1921–1922), majd vallás- és közoktatási miniszter (1922–1931)

Kossuth Lajos

Kossuth Lajos
1802–1894

politikus, Magyarország kormányzó-elnöke (1849)

Kossuth Lajos szinte végigélte azt a századot, melynek oly sok kiemelkedő alakja közül is, talán a XIX.század legnagyobb magyar politikusának tekinthető. A napvilágot 1802. szeptember 19-én látta meg, a Zemplén megyei Monokon. Régi, birtoktalan, evangélikus köznemesi családból származott

I.(Nagy) Lajos

I.(Nagy) Lajos
1326–1382

magyar király (1342–1382), lengyel király (1370–1382)

I.(Szent) László

I.(Szent) László
1040–1095

magyar király (1077–1095)

Robert E. Lee

Robert Edward Lee
1807–1870

katonai vezető, hadmérnök, egyetemi rektor
Az amerikai polgárháborúban a déliek legendás tábornoka és főparancsnoka.

I.(Corvin) Mátyás

Hunyadi Mátyás
(1443–1490)

magyar király (1458–1490)

A törökverő Hunyadi János fia nem maradt el apjától, életük együtt fémjelzi a magyar történelem talán legfényesebb aranykorát.
Mátyás a Magyar Királyság egyik legnagyobb uralkodója volt, akinek idején Magyarország Európa egyik vezető nagyhatalmának számított. Hazájának hatalmat és dicsőséget szerzett, ezen kívül megkísérelt egy olyan erős közép-európai birodalmat létrehozni, mely a győzelem nagyobb esélyével vehette volna fel a harcot a fenyegető Oszmán Birodalommal szemben.
Országépítő és katonai munkája mellett, a művészeteknek és tudományoknak kiemelkedő jelentőséget tulajdonító király a reneszánsz Európa egyik első kulturális fellegvárává is tette Magyarországot.
Hunyadi Mátyás egy olyan nagyszerű király volt, akinek életművét egyetlen utána következő Jagelló vagy Habsburg uralkodónk sem tudta felülmúlni vagy akár megismételni...

Neumann János

Neumann János
1903–1957

Ozorai Pipo

Ozorai Pipo
1369–1426

főúr, hadvezér, pénzügyi szakember
Zsigmond király legsikeresebb hadvezére, nélkülözhetetlen gazdasági-, diplomáciai tanácsadója és kitűnő szervező. Pályafutása során volt temesi ispán, kincstartó és szörényi bán is, valamint a Sárkány-rend alapító tagja.

Egy karrier kezdete...
Ozorai Pipo, eredeti nevén Filippo Scolari, elszegényedett firenzei családból származott. 1382-ben, még gyerekként került Magyarországra, egy Budán működő firenzei kereskedőház képviselőjeként. 1387-ben állt Zsigmond király szolgálatába. Az egykori kereskedősegéd Pipo állítólag azzal hívta fel tehetségére először a király figyelmét, hogy egy tanácskozáson, a jelenlevő főurak legnagyobb ámulatára, pillanatok alatt ki tudta számolni, hogy mekkora összeg szükséges a szóban forgó had kiállításához. Kezdetben gazdasági, nemsokára pedig katonai és diplomáciai tevékenysége révén, rövidesen a király legbizalmasabb, nélkülözhetetlen tanácsadója lett.
Ő is részt vett a balul végződő nikápolyi csatában, a vereség után azonban – a harc sok más keresztény résztvevőjével ellentétben – sikerült elmenekülnie, így megúszva a török fogságot.
A bárók 1401-es lázadása során is osztozott a király sorsában: vele együtt került fogságba és vele együtt is szabadult ki.

...és kiteljesedése
1397-ben kamaraispán, majd pénzverő- és körmöci kamaraispán, utána pedig sókamaraispánként tevékenykedett, egészen haláláig. Ezidőtájt vette feleségül Ozorai Borbálát. E házassággal szerezte meg Ozorát, melyet székhelyévé épített ki és itáliai mintára várkastélyt emeltetett, valamint ferences kolostort alapított; a települést pedig mezővárossá fejlesztette.
Ozorai Pipo felfelé ívelő karrierje a következő években is folytatódott, tegyük hozzá: nem érdemtelenül. Katonai, diplomáciai és gazdasági hozzáértése sokszor vált a király segítségére, hasznára. Érdemeiért és hűségéért a király egyre magasabb tisztségekkel jutalmazta. 1404-től haláláig, temesi ispánként a délkeleti országrész hét vármegyéjét kormányozta. Közben 1408-1409-ben szörényi bán is volt. E területek irányítása azért számított komoly feladatnak, mert itt érvényesült leginkább a török fenyegetés; ám Pipo derekasan helytállt és több győztes csatát vívott a törökök ellen.
Zsigmond egyik legfontosabb jövedelem-forrását, az aranybányák kezelését is rábízta; 1415 után pedig már a teljes pénzügyigazgatás felett is felügyeletet gyakorolt.
1408-ban Zsigmond megalapította a Sárkány-rendet, amibe leghűségesebb híveit, támogatóit tömörítette. Természetesen Ozorai Pipo is egyike volt a rend 22 alapító tagjának. (A rend később jelentősen kibővült, soraiba külföldi uralkodók, szövetségesek is bekerültek.)
Zsigmond legsikeresebb hadvezéreként lényegében a király minden hadjáratában részt vett és számos önálló hadjáratot is vezetett; többek közt Boszniába, Szerbiába, Friaulba, Havasalföldre és a husziták ellen is, több alkalommal. Legmaradandóbb katonai érdemének mégsem ezen hadjáratok tekinthetők; hanem a törökök elleni, al-dunai végvárrendszer kiépítése, aminek jelentős részét Ozorai Pipo kezdeményezésére és felügyelete alatt emelték. Sőt, Temesvár és Nándorfehérvár kiépítésének megkezdése is az ő nevéhez fűződik.
Egy másik, felelősségteljes megbízatás teljesítése is kötődik Ozorai Pipo nevéhez; mégpedig a következő fél évszázad egyik legnagyobb hadvezérének nevelése, tanítása. Az ő szolgálatában kezdte ugyanis katonai pályafutását a későbbi törökverő, az ekkor még gyermek Hunyadi János...
1426 végén, a déli határon, Ozorai Pipo még egy utolsó, fényes győzelmet aratott a törökök felett. Az utolsót, sikerekben gazdag földi léte során; ugyanis nem sokkal a csata után, 1426.december 27-én, Lippán, feltehetően agyi infarktus következtében, Pipo végleg lehunyta szemeit. Érdemeiért és állhatatos hűségéért királya és régi barátja gondoskodott róla, hogy Ozorai Pipót a magyar királyok temetkezési helyén, a székesfehérvári bazilikában helyezzék örök nyugalomra; temetésén a király pedig személyesen vett részt. Pipo gyermekei nem élték meg a felnőttkort. Özvegye a korábbiaknál jóval szerényebb körülmények közt éldegélt még több, mint egy évtizedig Ozorán; végrendeletében pedig néhai férjének barátjára, Hédervári Lőrincre és családjára hagyta a kastélyt és a települést.

A gazdasági szakember, a hadvezér és a diplomata értékelése
Nehéz eldönteni, hogy Ozorai Pipo gazdasági-pénzügyi szakemberként, hadvezérként vagy diplomataként alkotott-e a legjelentősebbet.
A kitűnően számoló és képzett Pipo hozzáértéssel irányította az ország pénzügyeit és a rábízott gazdasági feladatokat; ezzel is hozzájárulva az ország anyagi biztonságához.
Kiváló harcos hadvezérként szorgalmazta és jórészt ki is építette a déli határ védelmét ellátó végvárrendszert; és bár a husziták ellen vereséget szenvedett, a többi fronton – így a törökök ellen is – több nagyszerű győzelmet aratott.
Diplomataként tanácsaival számos esetben segítette a királyt józan, ésszerű döntések meghozatalában; legyen szó akár a lázadások, összeesküvések felszámolásáról és következményeinek meghatározásáról, akár a nyugati egyházszakadást megszüntető konstanzi zsinatról vagy egyéb külpolitikai kérdésekről.
De talán nem is kell eldöntenünk, hogy Ozorai Pipónak hűségén kívül, melyik volt a legnagyobb erénye. Így róla éppen sokrétű hozzáértése miatt emlékezhettünk meg.

Erwin Rommel

Erwin Rommel
1891–1944

Boldog gyerekkor
Erwin Rommel 1891. november 15-én született Heidenheimben, id.Erwin Rommel protestáns iskolaigazgató és Helene von Lutz második gyermekeként. Gyerekkora saját bevallása szerint is viszonylag boldogan telt el.

Széchenyi István

gróf Széchenyi István
1791–1860

főúr, politikus
A "legnagyobb magyar", aki számos területen hozzájárult egy jobb, modernebb Magyarország építéséhez. A Batthyány-kormány közmunka- és közlekedésügyi minisztere (1848)

A sokoldalú, világjáró fiatalember
Széchenyi István, a "legnagyobb magyar", 1791.szeptember 21-én született Bécsben; Magyarország akkori egyik leggazdagabb arisztokrata családjának sarjaként.

Szondi György

Szondy György
1504–1552

végvári vitéz, várkapitány
A csekély létszámú helyőrséggel az utolsó szál emberig hősiesen védte Drégely várát, a sokszoros túlerőben lévő török seregek ellen. Bátor helytállása és hősi halála a végvári harcok egyik legismertebb alakjává tették.

Származása
Szondi György valamikor az 1500-as évek elején születhetett és valószínűleg jobbágy- vagy mezővárosi polgárcsaládból származott. Eredeti családi neve Suhó (Szuhó) volt, a Szondi nevet ő maga vette fel, amit leveleiben hol i-vel, hol y-nal írt. Valószínűleg nemességet is ő szerzett, ugyanis egyetlen név szerint ismert rokonát, Jakab nevű öccsét, még később is polgárnak címzik. Az sem bizonyos, hogy egyáltalán ő maga nemes volt-e, ugyanis a nemességére utaló megszólításai vonatkozhatnak katonai rendfokozatára is. Egyes feltételezések szerint Szondi szülei a Bács vármegyei Szondról, a Révay család szolgálatában költöztek északra, a török hódítások elől.

Ifjúkora és vitézi élete
Szondi György gyermek- és ifjúéveit a tudománykedvelő Révay Ferenc szklabinyai (Turóc vármegye) udvarában töltötte. Taníttatásáért és vitézzé neveléséért még hosszú évtizedekkel később is hálás volt Révaynak.
Szondi a mindinkább északabbra tolódó végvári harcokban küzdötte fel magát egyre megbecsültebb pozíciókba és egyre felelősségteljesebb feladatokra. Legjellemzőbb tulajdonságai közé tartozott a kötelességérzet és háládatosság.
Küzdelmes életének elismeréseként, 1544-ben, (mikor Esztergom és Nógrád várának elestével Drégely az első végvári vonalba került) Várdai Pál esztergomi érsek kinevezte a kicsi, ám annál fontosabb szerepet betöltő Drégely kapitányává.

Drégely várkapitánya
Drégely kicsiny vára nem kifejezetten felelt meg a kor követelményeinek. A század első felében az esztergomi érsekek vadászkastélyként használták, ami sokat sejtet védműveinek erősségéről. Várdai Pál halála után azonban a helyzet még rosszabbra fordult. Ugyanis ekkor a vár királyi kezelésbe került, ami annyit jelentett, hogy az ellátás és a katonák fizetése is nagyon bizonytalanná vált. Mindezek tetejébe, egy alkalommal villámcsapás érte a vártoronyban tárolt puskapor-készletet, mire az felrobbant és megrongálta a várfalakat is.
A drégelyi uradalom intézőjévé és a vár kapitányává kinevezett Szondi azonnal nekilátott, hogy lehetőségeihez mérten javítsa a vár ellenálló-képességét. Mindent megpróbált, hogy a katonai szempontból elavult, lepukkant végvárat minél jobban megerődítse. Számos levele maradt fent, melyekben kérte a helyőrség létszámának növelését, az elmaradt fizetéseket, gyakoribb utánpótlásokat, támogatást javítási munkálatokra, sőt, több javaslatot is tett, új erősségek építésére vagy fejlesztésekre. A királyi udvar pénzügyi helyzete (és egyéb tényezők) azonban nem tette lehetővé, hogy ebből sok megvalósulhasson. Szondi, amit tudott, azt megtette a vár fejlesztése érdekében, valamint – már közvetlenül a török hadjárat árnyékában – 1552 első felében a király, illetve Selmecbánya városának jóvoltából, a vár őrségének 80 fős létszámát is sikerült 146-ra emelni. Thurzó Ferenc nyitrai püspök – miután személyesen is meggyőződött a vár rossz állapotáról – küldött is pár kőművest, akik bár javítgattak a váron, azonban jelentős újjáépítésre már nem kerülhetett sor.
1552-ben újabb nagyszabású oszmán hadjárat indult Magyarország területén, melynek legfőbb célja a keleti (erdélyi és kárpátaljai és egyéb területek) és a nyugati országrész végleges szétszakítása volt, hogy ezáltal megőrizzék az ország megosztottságát. Az országrészek szétválasztásával Erdélyt is újból török vazallusi függésbe akarták hozni, és a gazdag felvidéki bányavárosok elfoglalása sem volt mellékes szempont; ám emellett még jó pár oka volt az 1552.évi török hadjáratoknak, mely okokat most részletesen nem tárgyaljuk.
Ennek a hadjáratnak került útjába Drégely kicsi vára. Hádim Ali budai pasa ágyúkkal és tízezer emberével Drégely felé vette az irányt és július 6-ára ostromgyűrűbe zárta a mindössze 146 fő által védett várat. Az egyik török hadosztály elállta a (Balassa)Gyarmatra, valamint a (Ipoly)Ságra vezető utakat, hogy Szondi sehonnan se kaphasson segítséget, azonban a törökök elővigyázatossága ezúttal feleslegesnek bizonyult, mert felmentő sereg különben sem érkezett, egyik irányból sem. Szondi alkapitánya pedig pár nappal korábban távozott a várból és többet nem is tért oda vissza. (Hogy kikéredzkedése után csak véletlenül nem tudott-e visszamenni, mert addigra már körülzárták a várat, vagy pedig szándékosan menekült el a törökök közeledtének hírére, azt nem tudni; ám a végeredmény mindenképpen az, hogy Szondi magára maradt várkapitányként.) Szondi György viszont, jelentős összegű elmaradt fizetése ellenére sem menekült el, hanem – bár tartott tőle, hogy ez a harc lesz számára az utolsó, azonban valószínűleg sikerült neki lelkileg beletörődni e sorsba és szívét megacélozva, vállalni a küzdelmet –kötelességtudatáról és hazaszeretetéről ismét tanúbizonyságot téve, a várban maradt, hogy a végsőkig védelmezze azt.
A török seregnek a várhoz való megérkezése előtt közvetlenül, a védők felgyújtották a kint maradt szénakészletet, majd a várba vonultak. Rövidesen felsorakozott a török sereg és kezdetét vette az ostrom.
Ali pasa még aznap éjjel megérkezett a török táborba, és megadásra szólította fel Szondit. A várkapitány ezt visszautasította, mire a törökök újabb támadásba lendülve, felgyújtották az alsó, palánkvárat; a védőket pedig visszaszorították a sziklán magasodó fellegvárba.
Az ostrom java másnap reggel vette kezdetét. A török ágyúk – sáncok és ostromtetők fedezékéből – könnyűszerrel szétlőtték a bejáratot védő kaputornyot és a vár többi tornyait. Július 7-én és 8-án szüntelenül lőtték a várat, jókora réseket ütve a falon, mely lassacskán már minden szakaszán félig ledőlt. Az omladozó falú vár ellen a pasa gyalogos rohamot vezényelt, amit azonban Szondi és vitézei visszavertek, jelentős veszteségeket okozva az ellenségnek.
Ali pasa így tovább ágyúztatta a várat, mígnem teljesen rommá lőtték azt. A pasa az utolsó este felküldte a várba a közeli Nagyoroszi papját, aki megpróbálta rávenni Szondit, hogy adja fel a várat, kímélje meg saját életét, mivel az a romhalmaz többé már meg nem tartható és életben senki meg nem marad benne. Szondi azonban csak annyit üzent, hogy a basa uraság ahhoz későn kelt már, és ő tőle kegyelmet nem vár soha, mert azt ő Krisztustól fog kérni. Ekkor Szondi előhozatta két török rabját, valamint magához hívta két ifjú, énekes apródját. Mind a négyüket drága ruhákba öltöztette, pénzt adott nekik és kiküldte őket Ali pasához. Végső akarataként arra kérte a pasát, hogy két gyermek apródjából neveljen vitézt; testét pedig a harc után, temesse el tisztességesen. A pap – a két apróddal és a két rabbal – szomorúan, a pasa ismételten visszautasított ajánlatával kullogott le a várból. Szondi György és megmaradt katonái pedig végzetükkel szembenézve, felkészültek a végső rohamra, melynek kimenetele számukra sem volt kétséges.
Az éjszaka folyamán Szondi máglyát rakott, összehordta a várban lévő értékesebb holmikat és elégette azokat; majd pedig lovaitól búcsút véve, hegyes tőrrel leszúrta őket, hogy török kézre ne kerülhessenek.
Július 9-én jött el a végső roham ideje. A török csapatok ismét megrohanták a rommá lőtt várat, ahol Szondi és maroknyi embere már várta őket. Szondi György karddal és kelevézzel a kezében esett el, még elvágott lábbal, térdre rogyva is küzdött és halomra ölte az irtózatos túlerőben lévő ellenséget; romokon harcoló katonái pedig szintén az utolsó szál emberig kitartottak, és mindannyian hősi halált haltak.

A drégelyi hősök emlékezete
Az ostrom után Ali pasa előkerestette a várkapitány levágott fejét és közszemlére tétette, majd ezután, ellenfele vitézségét elismerve és méltatva – Szondi végakaratának eleget téve –, Szondi maradványait tisztes katonai temetésben részesítette, sírjára pedig lobogós lándzsát tűzetett.
A szomszédos (Ipoly)Ság és (Balassa)Gyarmat védői Drégely pusztulásának hírére elmenekültek, a várakat üresen hagyták. A Szondinak érdemben segítséget nem nyújtó Erasmus Teuffel bányavárosi főkapitány pedig egy hónappal később súlyos vereséget szenvedett Ali pasától, ő maga pedig csúnya véget ért. Kevés olyan erősség akadt, mely a Szondi által védett Drégelyhez hasonlóan, bátran ellenállt.
Az ilyen hősiesen kitartó várak és védőiknek emléke viszont alighanem – és remélhetőleg – örökké fennmarad. Szondi György és katonáinak hőstettét (valószínűleg) a két túlélő apród, majd később Tinódi Lantos Sebestyén örökítette meg. Az alacsony sorból vitézségével fölemelkedő, tiszta jellemű Szondi, önfeláldozó hazaszeretetével nemzeti példaképpé vált. Arany János gyönyörű balladájával állított neki emléket, utcákat neveztek el róla, szobra áll a budapesti Kodály-köröndön, emlékműve Drégelypalánkon, és ezeken kívül még, emléke az utókor hálájában és annak számos egyéb kifejeződésében él tovább.

Tisza István

gróf Tisza István
1861–1918

politikus, magyar miniszterelnök (1903–1905 és 1913–1917)

Jan Žižka

Jan Žižka
1370–1424

Zrínyi Miklós

gróf Zrínyi Miklós
1508–1566

főnemes, horvát bán, tárnokmester, hadvezér
A "szigetvári hős", aki életét a török terjeszkedés elleni küzdelemnek, hazája és a kereszténység védelmének szentelte; hősi halálával pedig példaképpé és "örökéletűvé" vált az utókor számára.

Származása
Idősebb Zrínyi Miklós 1508 körül született, a neves, már a törökelleni harcokban is érdemeket szerzett Zrínyi-család sarjaként. (A Zrínyi család az Árpád-kori horvát Šubić-nemzetségből származott, akik az Árpád-ház kihalása után az Anjou-ház trónigényét támogatták, majd az 1347-ben kapott szlavóniai Zrin vára után, Zrínyi-re nevezték át maguk.) Apját szintén Zrínyi Miklósnak hívták.

Élete
Az ifjú Zrínyi Miklós, vitéz családja "hagyományát" követve, elszántan küzdött az előrenyomuló Oszmán Birodalom ellen; majd miután a középkori Magyar Királyság elvérzett a mohácsi síkon, tovább harcolt megmaradt hazájáért és hitéért. Részt vett Bécs 1529-es védelmében is és a későbbiekben is hűségesen kitartott a mindenkori – Habsburg – magyar király mellett, még akkoris, ha azok nem voltak méltóak rá, hogy egy ily nagy ember szolgálja őket. (Tette ezt egy olyan korban, mikor a magyar nemesség egy része, de leginkább a főurak, sűrűn cserélgették, hogy épp melyik magyar uralkodó oldalára álljanak, aszerint hogy melyik esetben látszottak hatalmi- és anyagi igényeik jobban kielégülni és sokszor kicsinyes érdekeik érvényesülni...) Akkoris a király parancsának engedelmeskedett, mikor a – törökök elleni vesztes csata és gyáva viselkedése miatt árulással megvádolt és bebörtönzött, majd szökése után Ferdinánd-ellenes szövetséget szervező – Magyarországra menekült Katzianer zsoldosvezér megpróbálta Zrínyit rávenni a törökökhöz való átállásra, mire Zrínyi megölte a valóban árulóvá lett hadvezért (1539).
Első felesége Frangepán Katalin volt (1543), akinek kezével jelentős birtokokat és vagyont is szerzett. 1546-ban pedig királyi adományként megkapta a Muraközt és benne Csáktornyát, ami a későbbiekben a család rezidenciája lett.
Zrínyit egy hadi sikere után, 1542-ben horvát bánná nevezték ki, mely tisztségének tizenöt éve alatt szüntelen harcot vívott a terjeszkedő törökökkel. Nem egyszer jelentős létszámfölényben lévő török seregek felett is diadalmaskodott. Egyik leghíresebb és legfényesebb győzelmét a törökök felett, Nádasdy Tamás nádorral együtt aratták 1556 nyarán, Babócsánál.
A következő években Zrínyi elnyerte a tárnokmesteri tisztséget és saját kérésére Ferdinánd kinevezte Szigetvár kapitányává. (Szigetvár védelmében vagy a vár felmentéséért egyébként korábban már többször megütközött a törökökkel. A vár sikeresen ellenállt Tojgun, majd Ali budai pasa ostromának is.) Mindkét tisztséget haláláig viselte.

"Szigeti veszedelem"
1566 nyarán I.(Nagy) Szulejmán szultán élete utolsó hadjáratára indult, hogy még egyszer megkísérelje a régóta áhított, fő célpontnak tekintett Bécs elfoglalását. Augusztus elején az agg szultán kb.80000 fős hada körülzárta az "útonálló" Szigetvárat. A vár kapitánya, Zrínyi Miklós, egy hónapon át védte mindenre elszántan a rábízott erősséget, mindenféle külső segítség nélkül, mindössze 2500 magyar és horvát katonájával. A várat egyébként védő mocsarak a nyár folyamán nagyrészt kiszáradtak, a maradékukat pedig a törökök lecsapolták. Mivel Szigetvár jóval keményebb ellenállást fejtett ki a vártnál, egy tekintélyes méretű császári had pedig Magyaróvárnál állomásozott, ezért Zrínyinek állítólag a szultán felajánlotta Horvátország és Szlavónia kormányzóságát a megadásért cserébe; azonban Zrínyinek eszében sem volt megadni magát, az ajánlatot így visszautasította. Ezután nyílvesszőkön bejuttatott, magyar és horvát nyelven írt üzenetekkel igyekeztek a vár védőit megvesztegetni, ám Zrínyi katonái jobban szerették annál hazájukat, semhogy a szabad menekvés ígéretéért cserébe elárulják azt. A vár szakadatlan lövetése, az újabb rohamok és öldöklő harc tehát tovább folytatódott. Így aztán, egy hónapos kitartó és véres küzdelem után (szeptember 7 vagy 8-án), végül Zrínyi megmaradt vitézei élén kitört a rommá lőtt, égő várból; és harcosaival együtt, mind egy szálig hősi halált haltak.

Az örök dicsőség
Szulejmán szultán sem érte el soha többé célját, azaz Bécset, sőt, Zrínyi hősi halálát sem érhette meg, ugyanis az ostrom alatt, alig két nappal Zrínyiék hőstette előtt, a legnagyobb török szultán – természetes halállal – elhunyt. Halálát a harc alatt a török vezetők eltitkolták katonáik elől. Azonban a nagyvezír is tudta ellenfelében tisztelni a vitézt, ezért Zrínyi testét hőshöz illően temettette el, fejét pedig bársonyba takarva küldte el Miksa császárnak, azzal az üzenettel, hogy: "A legjobb magyar vezér fejét küldöm, akire pedig ezután is nagy szükséged lett volna!"
Szigetvár védelmének dicsőséges történetét Zrínyi dédunokája, a költő és hadvezér Zrínyi Miklós örökítette meg, "Szigeti veszedelem" című eposzában. Az elmúlt évszázadok alatt azonban – szerencsére, hiszen ő igazán méltó rá, hogy nevét soha ne feledjék el – számos más irodalmi művel, festményekkel, szobrokkal, emlékművekkel és egyéb módokon emlékeztek/emlékeztünk meg Zrínyi Miklósról, a szigetvári hősről, aki a becsület, a magyar vitézség és önfeláldozás mintaképévé vált.

Zrínyi Miklós

gróf Zrínyi Miklós
1620–1664

politikus, hadvezér, író, költő

Családja
Ifjabb Zrínyi Miklós neves, horvát-magyar főnemesi családba született 1620. május 1-jén. Családja számos kiemelkedő személlyel gazdagította történelmünket. Dédapja, az idősebb Zrínyi Miklós, a szigetvári hős volt; aki a törökök által ostromlott, égő várból tört ki megmaradt katonáival, hogy mind egy szálig hősi halált haljanak.